A májusi csoda még melengeti a
szurkolói, szakvezetői és játékosi szíveket, de elkezdődtek a dolgos
hétköznapok. Az újdonsült magyar bajnok háza táján nagy jövésmenés volt a
nyáron.
Abbahagyta a játékot mindenidők egyik legnépszerűbb szegedi kézilabdása,
Mezei Richárd. Ráadásul ezt úgy tehette, ahogyan megálmodta, bajnoki trófeát
magasba emelő kapitányként.
Úgy ment el, hogy mindenki sajnálja az elmenetelét, nem várta meg, amíg a
szurkolók lekiabálják a pályáról. Ezzel újabb bizonyságát adta sportemberi
mivoltának.
Szente Gábor élete legnagyobb sikerét érte el a bajnoki cím megszerzésével,
de a még egy évig élő szerződés helyett, a biztos három éves kontraktust
fogadta el, Tatabányán. Nem mellesleg, oda elsőszámú kapusnak hívták, míg
Szegeden Puljezevics helye, gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen.
Eligazolt Ilyés Ferenc, a nagy rivális MKB Veszprém szolgálatába szegődött.
Bár más indítékkal, de távozott Berta Róbert is. A csapatkapitány helyettes
az NB I/B-s, nagy reményekkel induló Kecskemétet erősíti az új idényben.
Miután a klub együttműködési szerződést kötött a Székelyudvarhely gárdájával,
kölcsönadta az udvarhelyiektől tavaly igazolt Ferenczi Botondot, a
nevelőegyesületének, egy évre.
Szerződést bontott a klub a francia állampolgárságú szerb Milán Csaliccsal,
Aki visszautazott új hazájába.
Az ifjúságiaktól Valackai Attila a Komlóba, Balda Ákos a Tatabányába igazolt,
mindkettő kölcsönjátékosként.
De nem csak a távozók listája tetemes, az érkezési oldalon is sok nevet
találunk. Szente és Csalics helyett, Dragan Marjanac érkezett a Belgrádi
Partizánból, és visszatért a saját nevelésű Kiss Olivér (a tavalyi
kupagyőztes csapat tagja), a Kiskundorozsmából.
Berta helyére a román bajnokság gólkirálya Valentin Ghionea érkezett. A
szélső létére szálfatermetű fiatalember, lövőben is szívesen játszik, így
Bendóval és Krivokapiccsal hárman fogják megoldani a jobboldal feladatait.
Erre az oldalra átrakható a 205 centi magas Vlagyimír Oszmajics is, bár
montenegrói születésű lövő igazából baloldalon érzi otthon magát. Szintén
bevethető jobbátlövőként is a román Adrián-danut Petrea is, de Ő is inkább az
irányító, illetve a balátlövő posztot kedveli. Mezei Ricsi után keletkezett
űrt próbálja betölteni a román Julian Stamate. A magassága meg van hozzá.
Fiatal gyors és erős beállóról van szó. De sok még a tanulni valója.
Bal szélre egy igazi sztár érkezett a szlovén Luka Zvizej személyében, Aki a
Barcelonával, két évvel ezelőtt Bajnokok Ligáját nyert. Szintén balszélen
veszi majd elsősorban számításba, az ifjúsági csapatból felkerült Simon
Bencét.
A július 23-án kezdődött felkészülést a bajnokság kezdetéig (szeptember 9-én
18 órakor Százhalombattán lép először pályára a Pick Szeged), felkészülési
meccsek sorozata szakítja meg. Először augusztus 10-től, Érsekújváron
szerepel a gárda, címvédőként. A szlovák junior válogatott mellett, a
Dunaferr és az osztrák Linz lesz a mieink ellenfele.
Egy héttel később Szlovéniában vendégszerepel a szegedi gárda, ahol összecsap
a BL-beli ellenfelével a Velenjével is. A dán Silkeborg, a francia Ivry, a
horvát szuperklub RK Zágreb és szlovén Koper lesz a már említett két BL
résztvevő ellenfele.
Egy héttel később már Temesváron vizitál a Pick. A helyi alakulat mellett a
spanyol szupergárda Portland San Antónió és a szerb Partizán Beográd vár a
mieinkre.
Romániából megérkezve azonnal Párizsba utaznak, ahol az egykori EHF
kupaellenfél, a Paris St. Germainnel mérik össze erejüket. A meccs után az
egykori téli olimpiai központba, Grenoble-ba érkezik a Pick. Ahol az utolsó
felkészülési tornán a francia Ivry , Tremblay és Grenoble mellett a BL
győztes szlovén Celjével találkoznak a Matics fiúk.
Apropó Matics.
A gárdát februárban, romokban átvevő, majd bajnoki címig vezető tréner az egész
augusztust a csapatépítésnek, csapatkeresésnek szenteli, s bár minden meccsen
győzni szeretne, az új játékosok beépítése számára mindennél fontosabb.
Egyetértünk Vele.
A hazai publikum először szeptember 12-én, szerdán a Tatabánya ellen láthatja
szeretteit.
|
Kapcsolódó hírek:
Pick Szeged - MKB Veszprém, Bajnoki döntő
Bonus Nyelviskola Szeged
Szeged angolul
Segítsd a Tappancs védenceit!